Jó hangulat, játékosság, szeretetteli légkör

Szociális képességek fejlesztése

Köszöntelek a mesejáték klubban!

hogyan kezdődött?

Óvodapedagógusként én is láttam, hogy milyen sok gyermek küzd azzal, hogy nem tudja kifejezni magát, kreativitását nem tudja megélni, így romboláson és verekedésen keresztül vezeti le energiáit vagy épp befelé fordul. 

Ezért foglalkozásaimon használni kezdtem a drámapedagógia módszerét. Láttam, hogy milyen sokat segítenek a gyerekeknek, egyre felszabadultabbak lettek és látványosan fejlődni kezdtek a szociális kompetenciáik. Ekkor döntöttem el, hogy foglalkozásaimat szeretném minél több gyermekhez eljuttatni, elkezdtem kitapasztalni drámaprogramomat.

Az első mesejáték foglalkozásokat 2014-ben indítottam a Carl Rogers Személyiközpontú Óvoda és Általános Iskola, iskolásai és óvodásai részére, együttműködésünk azóta is töretlen. Azóta pedig elindult a Balett-klub is.

Célom, hogy foglalkozásaimon minden alkalommal jól érezzük magunkat, szeretetteljes közegben játsszunk, fejlődjünk.
A gyerekekkel egy olyan mesét hozunk létre, aminek a kitalálásának ők is a részesei, közösen gondolkodunk, ötletelünk.
Foglalkozásaimon a gyerekeket arra bíztatom, hogy találják meg a saját igazságukat és megoldásaikat.

Több éve szervezek napközis nyári táborokat a Lepke tábor keretein belül, melyek minden alkalommal óriási élményt jelentenek nekem is.

Tanulás és fejlődés

Nevetés és jókedv

Miért a Mesejáték klub?

A mesejáték foglalkozások alapja a drámapedagógia módszere. 

A foglalkozások hatására pozitív változás látható a szociális viselkedésben és a kooperációs készségben, emellett fejlődést mutatnak az önkifejezési-, gondolkodási-, nyelvi és egyéb kommunikációs készségek. Ezt egészítik ki relaxációs technikák, melyek segítségével a gyerekek képesek megnyugtatni önmagukat és a pozitív megerősítések hatására fejlődik önszeretetük.

balett klub

Vidám, klasszikus zenére végzett játékos bemelegítő gyakorlatok. Nyújtás, ugrások, szép testtartás, balett előkészítő mozdulatsorok megismerése.

Rólam mondták

lépj velem kapcsolatba!

kapcsolat

csernák enikő

Telefon:

+36 30 277 0534

Email:

info@mesejatek-klub.hu